Sziasztok!
Íme a Sünivetélkedő II. évfolyamának 1. feladata. :)
Remélem sokan csatlakoztok az idén is. A feladatok megoldására 1 hét áll majd rendelkezésetekre.
Jó szórakozást kívánok.
Anikó
Egy kis szorzótábla, ha már úgy is gyakorolni kell.
Miután megoldottad a szorzásokat, a feladat melletti színnel ki kell színezni a táblázatban a megfelelő kis négyzetet.
A szorzandó lesz a sor (első feladatnál az 5) a szorzó pedig az oszlop (első feladatnál .... hihi nem árulom ám el). A metszetet kell kiszínezni az 5. sor X oszlop.
Ha helyesek a megoldásaid egy képet fogsz kapni a végén.
Mit kaptál?
A dobozt okt. 5-én ürítjük.
2012. szeptember 30., vasárnap
2012. szeptember 28., péntek
Ponthatárok
Kedves Szülők!
Ahogy már tavaly jeleztem, ebben az évben szigorúbb ponthatárokkal fogok osztályozni. Az iskolában ez az elfogadott, ehhez kell igazodnom. A ponthatárok a következők:
91-100 % 5
81-90 % 4
65-80 % 3
51-64 % 2
0-50 % 1
Egyedül a szorzótáblánál alkalmazom a szigorított értékelést, amikor hibánként romlik az osztályzat. Ezt azért tartom szükségesnek, mert nagyon nem tudják a gyerekek a szorzótáblát, nagyon kellene velük gyakorolni. Ez a későbbiekben (is) nagyon fontos lesz számukra. Azt nem lehet csak kicsit tudni, vagy tudja, vagy nem. Később feladatok fognak azon múlni, ha nem tudják, és ott több pontot fognak veszíteni miatta. Kérem a kedves Szülőket, hogy nagyon keményen gyakorolják a gyerekekkel!!! EZT TUDNI KELL!!!!
Jó tanulást: Kati

Vadaspark
Kedves Szülők!
Itt az első alkalom, amikor segítséget kérek a szerdai vadasparki kirándulásunkhoz. Szerettem volna, ha Betti elkísér, de sajnos elfoglaltsága van, nem tud jönni. 3/49-9 körül indulunk, és az időjárástól függően dél-1 óra körül érünk vissza.
Akár itt, a megjegyzésben, akár az én e-mail címemen is lehet jelentkezni, ha valaki el tud kísérni bennünket.
Köszönöm szépen.
Kati

2012. szeptember 24., hétfő
Mi iskolánk pályázat
Miért ezt az iskolát választottátok?
Miért szerettek ebbe az iskolába járni?
Garantált kedvezmények azoknak a szülőknek, akik válaszolnak a fenti két kérdésre:
Pályázatunk 2012. november 30. napjáig tart és valamennyi Csongrád megyei általános iskola részt vehet benne.

- Csoportos jegyár egyéni belépők esetén, családi belépőnél pedig 500 forint kedvezmény a Csillagösvény labirintusba.
- 25% kedvezmény a belépő árából a Katica tanyára,
Ha ugyanabból az osztályból 15* szülő válaszol a fenti két kérdésre, az osztály indul a fődíjak sorsolásán:
- Belépő az egész osztálynak a Csillagösvény labirintusba.
- Belépő az egész osztálynak a Katica tanyára, kézműves foglalkozással.
- Dobó Dolli fotográfus által felajánlott 2+1 ajándék fotó (a megrendelt 2 kép méretében). Felhasználható tablófotózásra, csoportképre, karácsonyi vagy anyák napi műtermi fotózásra.
- 10.000 forint értékű vásárlási utalvány, amely felhasználható a Kenderbolt üzletében található árukészletre.
Minden osztály, melyből legalább 15* válasz érkezik: garantált kedvezményt kap
a Csillagösvény labirintusba szóló belépő (25%), a Katica tanyára szóló
belépő (25%), valamint Dobó Dolli fotográfus által készített tabló- és
csoportképek, illetve a karácsonyi vagy anyák napi műtermi képek árából
(20%)!
Az osztályoknak garantált kedvezmények igénybevételéhez szükséges igazolásért kérjük írjanak levelet az szeged@imami.hu e-mail címre. Amint elérték a 15* kitöltést, a kedvezmény máris igénybe vehető.
Pályázatunk 2012. november 30. napjáig tart és valamennyi Csongrád megyei általános iskola részt vehet benne.
Jelenleg 2-en válaszoltunk. Tehát hajrá!!!
2012. szeptember 23., vasárnap
A/4es papír
Kedves Szülők!
A szülői értekezleten elfelejtettem kérni, hogy akinek módjában áll, küldjön már egy csomag A/4es fénymásoló csomagot, mert minden félévben le kell adnom két-két csomaggal, amiből aztán az osztály részére másolni tudok. Ha most többet kapok, az sem baj, mert akkor beadom az egész évit. Nagyon szépen köszönöm.

2012. szeptember 21., péntek
Matek dolgozat
Kedves Szülők!
Ma a gyerekek legtöbbje igen rossz dolgozatjeggyel megy haza. Abban maradtunk, hogy hétfőn újra megíratom velük ugyanezt, persze más számokkal, és ha jobb lesz, akkor azt számítom be. Amit tudni kell (de ezt nem most kéne már tudni, hanem már tavaly meg még azelőtt):
- Hónapok: hány naposak, melyik hónap hányadik az évben, melyik évszakhoz tartozik.
- Délelőtti és délutáni időszámítás, átváltások (pl. reggel 7.45 az este 19.45)
- Tájékozódás az időben (hányadika és milyen nap volt tegnap, tegnapelőtt vagy holnap holnapután milyen lesz).
- Hány óra hány perc lesz bizonyos idő múlva, vagy mennyi volt előtte, ha most pl 12.45 perc van.
- Az idő kifejezése többféleképpen, ezek "átváltása" egymásba (pl. negyed 6 = 5.15 és 17.15)
- A negyed, fél, háromnegyed, dél, éjfél fogalmak ismerete.
Ez ugyan most nem volt és nem lesz a dolgozatban, de nagyon fontos lenne, hogy le tudják olvasni az óráról az időt!!!!! Vannak, akik nem tudják!!!! Pedig már harmadikosok vagyunk! Ezt tudni kell!!!! Hamarosan ebből is fogunk írni!
Szép hétvégét és jó tanulást Mindenkinek!

2012. szeptember 19., szerda
Iskola szintű szavazós pályázat
Legyünk MI a Mosolymilliomosok!
2012. szeptember 18, kedd
Ha Ön aranyos szülő, Te pedig szintén ilyen diák vagy tanár vagy, akkor segítsen/segíts a sulinak! Szavazzunk minden nap a mi mindig mosolygó iskolánkra!
Egy regisztráció és egy apró szavazat minden nap az iskolánkra, és megnyerhetjük a millió forintnyi sportszert és játékot azon a pályázaton, amire már előzetesen jelentkeztünk.Most már csak szavaznunk kell minden nap a szabályokban feltüntetett netoldalon október 17-éig, hogy játszhassunk, sportolhassunk a milliónyi játékkal, sportszerrel.
Olvassák, olvassátok el a játékszabályokat!
Segítsenek, segítsetek nekünk!
Segítsünk együtt magunknak!
Legyünk MI a Mosolymilliomosok!
A játék feltételei:
Diákok és felnőttek egyaránt szavazhatnak a kedvelt iskolára 2012.09.17 - 2012.10.17. között! Egy felhasználónévről minden nap egy szavazat adható le.
A végleges sorrendet az iskolai tanulólétszámhoz viszonyított szavazatszám adja, azaz az a szempont érvényesül, hogy a diákok/szülők milyen arányban vesznek részt a szavazásban. Ennek az arányszámnak figyelembevételével a legtöbb szavazatot gyűjtött iskola részesül az 1 millió Ft-os támogatásban.
A szavazás menete:
1. Regisztráció a www.edenred.hu/hu/termekek/ticket_service_beiskolazasi_utalvany/varazsolj_mosolyt/szavazas oldalon
2.. Az E-mailben érkezett link aktiválása (lehet, hogy spamként érkezik)
3. Lehet és érdemes a sulira minden nap szavazni!
Ticket Service utalványokat használó szülők szavazata az utalvány kódjával ötszörös szorzót ér! Ők a Jolly Jokerek!
2012. szeptember 16., vasárnap
Tisztasági pénz
Sziasztok!
A héten én viszem Hajnit suliba, így aki még nem adta oda a tisztasági 350 forintját reggelenként megteheti.
Köszönöm

2012. szeptember 8., szombat
Szülői - tisztasági pénz
Sziasztok!
Az idén is be kell adni a sulis tisztaságira félévente a 350 Ft-ot. Azt szeretném kérni, hogy hozzátok el, légy szíves hétfőn a szülőire, hogy ne kelljen külön, a suli előtt szedegetni.
Köszi

2012. szeptember 7., péntek
Szülői értekezlet
Kedves Szülők!
Szeptember 10-én, hétfőn 17 órakor szülői értekezlet lesz, amelyre szeretettel várok mindenkit. Itt ki kell tölteni az Adatlapot, amelyre a következő adatok szükségesek:
- oktatási azonosító
- diákigazolvány száma
- TAJ-szám
Amit még kérek, hogy mindenki nézze meg legyen szíves a GYERMEKE születési anyakönyvi kivonatát, és azt, hogy azon mi szerepel anyja neve és apja neveként. Mert az adatlapra az ott szereplő nevet kell írnom. Ez sajnos nem mindenkinél azonos a saját anyakönyvi kivonatában szereplő névvel.
Köszönöm szépen. A hétfői találkozásig üdvözlök mindenkit: Kati

2012. szeptember 5., szerda
ECDL
Sziasztok!
Most láttam, hogy a suli honlapján megtalálható egy tájékoztató az ECDL tanfolyamról, az órarend, illetve a jelentkezési lap, amit SZEPTEMBER 10-IG kell leadni. Ez jövő hét hétfő!!!!!!
https://arany-szeged.mozanaplo.hu/portal/hir/ecdl_tanfolyamok/1271330654332

2012. szeptember 3., hétfő
Órarend
Remélem mindenkinek jól telt az első tanítási nap.
Felkerült a blogra az új órarend.
A testnevelés mellett a "S" séta tesit jelent, az angol mellett a "T" tagozatot jelent. A sima angolra mindenki megy, a "T"-s angolra csak a tagozatosok mennek.

2012. szeptember 1., szombat
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)