Állatok világnapja
2010.10.10.
A nap, amely csak az állatokról szól
Assisi Szent Ferenc halálának évfordulóján, október 4-én először 1931-ben, Firenzében ünnepelték az állatok világnapját. Az állatkertek egyik legfontosabb ünnepe ez, amelyhez kapcsolódó rendezvényt többnyire a dátumhoz közeli vasárnapon tartják.
A Szegedi Vadasparkban a nevezetes nap egyben az örökbefogadók napja is, hiszen ekkor az egyéni örökbefogadóinkat meghívjuk egy állatkerti szülői értekezletre, amely során bemutatjuk és beszélük a kedvenceikről.

A Rádió Plusz, a SZEGEDma.hu és a Telin TV támogatásával szervezünk egy izgalmas napot a családok számára. Több állomásos vetélkedő, érdekes feladatok és értékes nyeremények várják az aznap érkezőket, amelyeket a National Geographic Magazin és a National Geographic Kids biztosított a rendezvény támogatására. A játék kezdete 10 óra, az első sorsolást 13.00-kor, a második, zárósorsolást 16.00-kor tartjuk.
Októberben, ha a nagyszülők viszik az unokákat a Vadasparkba jelentős kedvezményt kapnak a belépő árából. Részletek a honlapjukon.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése