A szülőin volt szó erről a programról. Íme a részletek:
A program Deszkről indul, ott lesz a gyülekező, az odajutást mindenki magának kell, hogy megoldja. Elsősorban családokat várunk, de ha valakit nem tudnak a szülők elkísérni, az sem akadály, de ki kell hozni a gyerkőcöt és érte kell jönni a megadott időpontokban. (Gyülekező 8.30-kor, érkezés 4-5 óra között a deszki Sportcsarnoknál.) Onnan én már felügyelem, vigyázok(zunk) azokra, akik nem a családdal érkeznek. A programot a deszki önkormányzat szervezi (bár nem biztos, hogy az önkormányzat, de az biztos, hogy helyi szervezés). A táv kb. 3 km, egy tanyára fogunk elsétálni, és ott fognak ebédet is főzni, sőt, talán lovagolni is lehet. Az 500 Ft-os nevezési díjban ez is benne van. A nevezési díjat a helyszínen kell fizetni. Ha nagy a sár, akkor deszki faluséta lesz, és akkor a deszki Sportcsarnokban lesz az ebéd.
Természetesen megfelelő ruházatban, kényelmes, zárt cipőben, rétegesen öltözve, esőkabáttal felszerelkezve kell jönni. Azért enni-innivalót az ebéd mellé szerintem mindenki belátása szerint hozzon magával.
Egyenlőre ennyi az információm, ha bármi többet, pontosabbat megtudok, jelzek.
Aki teheti, jöjjön el, hiszen ez egy ragyogó alkalom arra, hogy kötetlen formában együtt legyenek a családok, a szülők is beszélgethessenek egy nagyot, a gyerekek is egy jót hancúrozhassanak. Én biztosan ott leszek, Betti még nem tudta megmondani, de ha ideje engedi, Ő is biztosan el fog jönni. Ja, és a többi 2. osztályból is szervezik a részvételt, úgyhogy ez egy évfolyamszintű program.
Szeretettel várom a családokat, a kedves szülőket és persze a gyerekeket, és reméljük, az idő is kedvezni fog nekünk!
Ha bármi kérdés felmerül, igyekszek választ adni. Én pedig az üzenőn keresztül hétfőre várom a választ, hogy kire és kikre számíthatunk.
Kati néni
Szeretném kérdezni,hogy melyik napon lenne ez a program? A választ előre is köszönöm!
VálaszTörlésÜdv és szép hétvégét Mindenkinek! :-)) Kriszta
Kriszta, a többi infót beírtuk az üzenőbe, ez csak kiegészítés hozzá, mert ennyi mindent nem tudtam beíratni a gyerekekkel. Egyébként jövő szombaton, október 22-én. :) Jó hétvégét! Kati
VálaszTörlésKedves Kati! Köszönöm Neked a választ!Csak most láttam az üzenőt,:-)pedig mindig nyakig benne vagyok a táskában!:-)) Köszi mégegyszer! Kriszta
VálaszTörlésIgazán nagyon szívesen. Ha bármi felmerül a kirándulással kapcsolatosan, írjatok, majd figyelem a blogot és igyekszem válaszolni. Szép hétvégén Mindenkinek. Kati
VálaszTörlés