Kedves Szülők!
A "poló ügyben" Kriszta írt a 'Színház, poló, Tappancs, mese' bejegyzés alatt a megjegyzéshez.
A lényeg, hogy a májusi szülőin befizetett pénzből a tanító nénik a dekorációt, dobozokat, irattartót, párnát, függönyt fizették, illetve kezdés után a tájékoztatót, a vöröskeresztet és a DÖK napot. Ezek nagyjából el is vitték azt a pénzt, amit akkor befizettünk.
Tehát kérjük szépen, hogy, aki még nem küldte be a 900 Ft-ot, tegye meg!
Köszönjük szépen.
Másik. Nagyon szépen köszönjük a visszajelzéseket.
Ablak-zsiráf. - Mivel néhányan jelezték, hogy nem szeretnék most megvásárolni, így abban maradtunk (Kati néni, Kriszta és Anikó), hogy Mikulásra kitalálunk a gyerekeknek valami más ajándékot, mert azt nem tehetjük meg, hogy az egyik gyermek Ablak-zsiráfot kap, a másik pedig mást.
De. A könyvre szükség lesz mindenféleképpen, és ha nagy mennyiségben rendeljük meg kedvezményt kapunk. Ezért meg fogjuk rendelni, de függetlenül a Mikulástól. Remélem egyetértetek vele.
Klub délután - Örülök, hogy nektek is fontos, hogy egy kicsit jobban összerázódjunk és igazi közösséggé kovácsolódjunk.
Jó lenne még az őszi szünet előtt összehozni ezt a délutánt. Javaslatunk: 2010. október 29. péntek 16.30. - osztályterem.
Időponttal kapcsolatos visszajelzések: bejegyzés alatti megjegyzés, 29suni@gmail.com, bodo.f.aniko@gmail.com - 30/463-63-95
Köszönjük szépen.
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
VálaszTörlésA book.hu oldalon levo Ablak-Zsiraf-ra (http://book.hu/konyv/5842/Ablak-zsiraf-35-kiadas.html) a 15% kedvezmeny helyett 20%-ot tudtam elerni, igaz ekkor nincs szamla sem rola.. maga a plusz 5% kedvezmeny nem sok (150 Ft), de osszessegen a 29 konyv eseten ez mar 4.350 Ft...
VálaszTörlésUdv:
Szekeres Attila
(Szekeres Réka)
Köszönjük szépen. A 150 Ft is számít. Szerintem
VálaszTörlésÜdv.
Bodó Anikó
(Fehér Hajnalka)