2011. május 25., szerda

II. Szegedi Nagy Sportágválasztó

II. Szegedi Nagy Sportágválasztó
Időpont: 2011. június 3-4. (péntek, szombat)
Helyszín: Újszegedi Kisstadion és Sportuszoda



A 2011. június 3-án és 4-én megrendezésre kerülő, II. Szegedi Nagy Sportágválasztó célja idén sem változott: minél többeket buzdítani a sportolásra, egy helyszínen lehetőséget adva több mint 40 sportág kipróbálására. Mert más érzés nézni a sportot, és más érzés kipróbálni, kézbe venni a sporteszközöket, belekóstolni az egyes mozgásformák lényegébe, gyakorlati sportélményeket szerezni, melyek a szervezők reményei szerint sokakat vezetnek el a kiválasztott mozgásforma sportegyesületi kapuihoz.
A sportági helyszíneken érdekes bemutatókat, nyílt edzéseket láthat a közönség, de ami a lényeg, edzői jelenlét mellett minden sportágba bele is lehet kóstolni. Májusban is lehetőség nyílik a találkozásra, sőt együttsportolásra a helyszínen megjelenő olimpikonokkal, élsportolókkal. Az idei rendezvényen Csabai Edvin tizenhétszeres maratoni-kenu világbajnok, Kozmann György világbajnok, olimpiai bronzérmes kenus, Nagy Péter U23-as Európa Bajnok, főiskolai világbajnok súlyemelő és a Pick Szeged férfi kézilabda csapatának játékosai is tiszteletüket teszik. Igazi különlegességként pedig a júniusi melegben egy téli sportágba is belekóstolhatnak a kilátogatók, hiszen a magyar bob csapat közreműködésével egy bobot is kipróbálhatnak a helyszínen. A hírességek névsora folyamatosan bővül, a részletes programról és a neves sportolók személyéről, megjelenési időpontjairól a rendezvény honlapján (www.sportagvalaszto.hu/szeged) lehet majd információt kapni.

A kétnapos rendezvény pénteki napja továbbra is az előre bejelentkezett, pedagógus kísérettel érkező óvodai, iskolai gyerekcsoportoknak van fenntartva, de 14 órától már mindenki számára nyitottak a kapuk, a szombati nap pedig teljes egészében a nagyközönségé, családoké. Nyitva tartás: 9 és 17 óra között, a rendezvény díjmentesen és korhatár nélkül látogatható!

A szegedi egyesületek lelkesen tekintenek a június 3-4-i helyi Nagy Sportágválasztóra, a sportági lista folyamatosan bővül, a mozgásformák széles választéka pedig garancia arra, hogy mindenki megtalálja közülük a számára leginkább szimpatikusat. Amivel már biztosan találkozhatnak a látogatók Szegeden: aikido, akrobatikus capoeria, akrobatikus rock and roll, amerikai futball, asztali labdarúgás, asztalitenisz, birkózás, cselgáncs, divattánc (hip-hop), íjászat, judo, kerékpár, lovas sportok, sárkányhajó, sportlövészet, tájékozódási futás, wing tsun kung fu. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése