
Idén május 7-én tartják világszerte a Csillagászat Napját. Ezen a napon hagyományosan a világ amatőr- és szakcsillagászai távcsöves bemutatók keretében ismertetik meg a széles közönséggel az égbolt szépségeit, közben rögtönzött előadásokat tartanak, magyaráznak. Teszik ezt olyan módon, hogy nem várják el az emberektől, hogy a városoktól távol épült csillagvizsgálókat keressenek fel, hanem ilyenkor a "távcsöveket hozzák el az emberekhez" - tereken, áruházak parkolóiban, lakótelepeken, utcasarkokon állítják fel műszereiket. Ez az ún. "járdacsillagászat", ami hazánkban 2009-ben, a Csillagászat Nemzetközi Éve alkalmából honosodott meg komolyabb formában, és országszerte igen nagy érdeklődést váltott ki.
A Magyar Csillagászati Egyesület Szegedi Helyi Csoportja május 7-éről 8-ára (szombatról vasárnapra) virradó éjjelen kapcsolódik a nemzetközi rendezvénysorozathoz, s ennek keretében távcsöves bemutatást tart a szegedi Dóm téren 6-8 távcsővel. A helyszín kiválasztásának az az oka, hogy szeretnének rangot adni az eseménynek. A bemutatást lelkes amatőrök mellett a Szegedi Tudományegyetem csillagászhallgatói, szakcsillagászai végezik, így az esemény szakmai színvonala garantált. Az program késő délután kezdődik a Nap távcsöves bemutatásával, majd napnyugta után egészen reggelig a csillagos ég objektumaival folytatódik. A rendezvény csak eső esetén marad el.
A bemutató miatt erre az éjszakára a Dóm tér sötétségbe borul, lekapcsolják a Fogadalmi templom díszkivilágítását, és a tér közvilágításának egy része is. Ez szükséges, hiszen a város erős fényei elnyomják az égi objektumok halvány fényét, így lehetetlenné válna a megfigyelés.
Részletes program:
Folyamatosan: Minden, ami csillagászat (diffúz ködök, kettőscsillagok, galaxisok, csillaghalmazok, bolygók, planetáris ködök) - előadások, vetítések16.00 - 18.00 óra: Nap távcsöves bemutatása
19.30 - 21.30 óra: Hold távcsöves bemutatása
21.30 - 02.15 óra: Szaturnusz távcsöves bemutatása
22.00 - 05.00 óra: Mély-ég bemutató
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése